Tegnap temettük barátomat, Sándort. 49 éves volt.

Sanyit az egykori Magyar Néphadsereg kötelékében volt szerencsém megismerni 1988-ban. Hamar barátok lettünk, talán az abban a közegben és időben szokatlannak számító intellektuális, spirituális érdeklődésünk miatt. Sorkatonák voltunk és fiatalok, tehát a csínytevések nem álltak távol tőlünk. Mindketten a hírközpontban adtunk szolgálatot, és Sanyi nevében is büszkén kijelenthetem, kettőnk nevéhez fűződik Szeged helyőrség telefonközpontjának leghosszabb idejű leállása, amit egy heves vezérlésikód-csata során sikerült előidéznünk.

Szívesen idéztük fel vele ezeket a vidám emlékeket, a rendszerváltás előtti utolsó időszak sajátos, hadseregbeli hangulatait.

Amiért itt is megemlékezem barátomról, az már sokkal kevésbé vidám.

Szegeden, a Mars téren vitte fogtechnikai laboratóriumát, és lelkiismeretes munkájával sok embernek adta vissza fogsora épségét, ezzel együtt emberi méltóságát. Fiatal éveitől kezdve Crohn-beteg volt, a „hagyományos” orvosi kezelésben részesült, ami a gyakorlatban gyógyszerfelírást jelentett, és azt, hogy ha állapota súlyosra fordult, hatalmas műtétek keretében kivágtak egy-egy bélszakaszt a testéből. Orvosai részéről az nem került szóba, hogy étrendjének megváltoztatásával akár tünetmentesen is tarthatná magát, hogy a fájdalmak, a szenvedés és a műtétek így elkerülhetők volnának.

Sajnos ő sem az a fajta volt, aki segítséget kért volna barátaitól. Évekkel ezelőtt, egy alkalommal, amikor felhívtam, gyenge hangon ezzel indított: „Kórházban vagyok, majdnem meghaltam, de most már jó!” Március elején láttam, keresett. Még örültem is, hogy bár régen beszéltünk, most eszébe jutottam. Mire visszahívtam volna, felesége üzent, hogy előző nap meghalt, ezért hívott engem ő, Sanyi telefonjáról. Felfoghatatlan. A felesége által elmondott történet, barátom közegészségügyi rendszerben bejárt kálváriája, a halálához vezető körülmények és elmúlása módja: rettenetesek. Egyelőre nem lehet kizárni az orvosi műhiba lehetőségét.

Ezt az oldalt az egészségnek, az Életnek szentelem, ezért engedjék meg, hogy megosszak néhány tanulságot!

Törődjenek az egészségükkel! Félévente, évente menjenek el laborba, és méressék meg főbb egészségmarkereiket. (A legfontosabb vizsgálatokat itt találják: Laborügyek) Azzal ne törődjenek, hogy háziorvosuk éppen e vizsgálatok nagy részét nem írhatja fel Önöknek, mert nincs rá jogosultsága. Menjenek magánúton laborba, fektessék be a szükséges összegeket abba, hogy pontosan megismerjék egészségi állapotukat.

Ha súlyos egészségügyi kihívással néznek szembe, ne elégedjenek meg egy válasszal, egy kezelési javaslattal. Mindig kérjenek másodvéleményt, még akkor is, ha ezt az „eretnek” lépésüket nem támogatja a társadalombiztosítás. Talán még ennél is fontosabb; tájékozódjanak egészségük kérdéseiről, olvassanak, kutassanak. Ha nem probléma az angol, Önöké a világ: a naprakész nemzetközi szakirodalmat megkapják az Amazonon vagy elolvashatják a lefrissebb tanulmányokat a PubMed-en. Olyan, friss tudományos eredményekre bukkanhatnak, amelyekről orvosuknak jó eséllyel fogalma sincs, mert régen végzett, nem ér rá, túlterhelt vagy akár kiégett, esetleg nem is érdeklik már hivatását érintő új információk. Arra pedig várhatunk, hogy külföldi tanulmányok alapján összeüljön egy bizottság és néhány év (inkább évtized) alatt döntést hozzon a kezelési protokoll módosításáról. Jó példa erre az olyan autoimmun betegségek hagyományos kezelési gyakorlata, mint a Crohn-betegség, és sajnos ugyanez a helyzet a 2-es típusú diabétesz vagy az Alzehimer kór esetében.

Ha a tegnapi temetés eszembe jut, még mindig könnybe lábad a szemem…

A spirituális tanulságok? Szeressék kedvesüket, szeressék gyermekeiket, szeressék szüleiket, és törődjenek barátaikkal! Hívják fel őket, hátha kiderül, éppen akkor van segítségre szükségük, csak nem akarták „terhelni” Önöket! Törődjenek szeretteikkel, amíg lehet, amíg ők és Önök is élnek! Bármelyik napunk lehet az utolsó itt a földön...

Barátom, kérlek, bocsásd meg, hogy nem tudtam segíteni neked!